Ahhoz, hogy valakiből élsportoló legyen, alázatos munka, céltudatosság, akaraterő, kitartás és tudatos életmód szükséges, amely csak az akadémia, a szakemberek, a sportoló és a család összefogásával valósulhat meg – mondta Ivkovicné Béres Tímea, a Mercedes- Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia igazgatója a hetedik szezont indító évnyitón.

– Júniusban is megmutattuk, hogy a sport révén az akadémia egy erős, összetartó közösséget épített a városban, és nemcsak akkor vagyunk képesek összefogni, ha a céljaink, az érdekeink azt kívánják, hanem amikor adni vagy segíteni kell – utalt az akadémiáról a válogatottba került Gereben Lívia megsegítésére rendezett véradásra és jótékonysági koncertre.

A 2019/2020-as bajnoki szezont a hatalmas intézménnyé nőtt akadémia 37 csapattal – 8 lány és 13 fiú gárdával – és 16 kosárpalánta csoporttal, összesen 517 igazolt sportolóval kezdi meg. Az előkészítő csoportokkal együtt több mint 600 fiatal kosarazik az akadémia keretei között. A lányokat az U9-es korosztálytól az U16-os korosztályig, míg a fiúkat az U18-as korosztályig képezik.  A végzős sportolók a lány vonalon a KKC női klubban, fiú vonalon pedig a KTE férfi klubban tudják folytatni pályafutásukat.

Hangsúlyozta, hogy a sportolók minőségi képzésére, egészségvédelmére nagy hangsúlyt fektetnek az idei szezonban is. Továbbra is sportpszichológus, gyógytornász, erőnléti edző, valamint a kórház SBO osztályának főorvosa segíti a csapatok munkáját. A magasabb szintre helyezett minőségi képzés érdekében új munkatársakat kapcsoltak be az U14–18-as korosztályú csapatok mellé, ezzel kialakítva a két szakemberes munkarendmodellt. A minőségi képzést alapvetően segíti az egészségügyi csoport működtetése, valamint a Testnevelési Egyetemmel kötött együttműködés folytatása is. Az együttműködés keretében elvégzett élettani-tudományos vizsgálatokkal támogatják a szakmai munkát.

A nemzetközi kapcsolatok előnyösek, amelyek révén rengeteg tapasztalattal lettek gazdagabbak az akadémia edzői és játékosai. A nyár folyamán Szerbiában, a Yubac Camp magaslati edzőtáborban 40 akadémista vehetett részt képzésen. A Pannon Ligában a délszláv csapatok mellett az akadémia U11-es és U12-es korosztályos csapatai is játszanak. Az akadémia együttműködik a világhírű Partizán Belgrád és Cibona Zágráb kosárlabdaklubokkal, a fiatalok élőben is láthatják a világsztárok játékát és az utánpótlás csapataikkal is megmérkőznek.

Az akadémia az elmúlt szezonban is folytatta a létesítmények fejlesztését. A szabadidőközpontban a sportfejlesztési pályázat segítségével elkészült és átadásra került a sportpark, amelyben két új kosárlabdapálya és egy 200 méteres futópálya található. Az akadémia a Messzi István Sportcsarnok és a Mercedes-Benz Sport Akadémia épülete közötti területen 98 személygépkocsi befogadására alkalmas parkolót épített, amelyet az önkormányzatnak kezelésbe átadott. Elkészült a napelempark is, amely segíti az akadémia épületének áramellátását. A beruházással befejeződött a régi uszoda teljes átépítése, amely már méltó környezetben várja a sportolni vágyó fiatalokat.

Ivkovicné Béres Tímea köszönetet mondott a támogatásért elsősorban Kecskemét Önkormányzatának, valamint azoknak a vállalkozásoknak, akik társasági adójukból támogatták az akadémiát és a beruházásokat. Rájuk továbbra is számítanak. Bejelentette, hogy májusban 3 évre szóló együttműködést írtak alá a Mercedes-Benz Gyárral, amely továbbra is az akadémia névadó szponzoraként támogatja a képzést.

Az akadémia megyei és országos válogatottba meghívót kapott játékosai

Lányok
U11-es megyei válogatott tagja 5 akadémista: Kocsis Zsófia, Gál-Kiss, Zsuzsanna, Rigó Noémi, Polyák Emili, Molnár Lilien, Szabó Lilla. Edző: Adamik Csilla.
U12-es megyei válogatott tagja 5 akadémista: Bagi Lara (All Star), Viczián Réka, Sinka-Pálinkás Szofi, Banó Zsófi, Máté-Tóth Eszter. Edző: Gerebenné Bresák Zita.
U14-es válogatott keretbe kapott meghívást: Sinka-Pálinkás Szonja.
U13-as válogatott keretbe kapott meghívást: Hévizi Dóra, Tózer Nemes Boglárka.
U12-es válogatott keretbe kapott meghívást: Bagi Lara, Csomor Laura, Máté-Tóth Eszter.

Fiúk
U11-es megyei válogatott: Gera Viktor, Lédeczi Márton, Rácz Gábor, Herczeg Máté, Paré Márk, Asztalos Miklós. Edző: Király László.
U12-es megyei válogatott: Gera Viktor, Rácz Gábor, Lédeczi Márton, Dudás Mirkó, Kenderes István. Edző: Király László.
U16-os válogatott meghívót kapott: Cserkó András és Ivkovic Milán, akik az Európa-bajnokságon képviselték hazánkat és a 14. helyet szerezték meg.
U15-ös válogatottba: Szabó Dániel, Kőházi Bence.
U14-es válogatottba: Kégel Tamás, Dobos Máté és Ladovszky János.
U13-as válogatottba: Kovács Álmos, Veliczky Zalán, Szemerédi Levente és Mészáros Botond.

A Nemzetközi Gyermek Világjátékokon a várost képviselve a 3×3 csapatunk 5. helyet ért el. 
A csapat tagjai: Szabó Dániel, Kőházi Bence, Kégel Tamás, Mári György. Edző: ifj. Kégel Tamás.