Az Akadémia szakmai stábja megkoszorúzta a kosárlabda kecskeméti megalakulásának emléket állító táblát a Kecskeméti Petőfi régi legendás kosarasaival együtt.

December 13-án, pénteken a Kosárlabda Akadémia vezetői, munkatársai és edzői, az egykori kosárlabdázókkal együtt megkoszorúzták, a kecskeméti kosárlabda 1947-es megalakulása alkalmából elhelyezett emléktáblát a Piarista Gimnázium udvarán.

A 2000-ben elhelyezett táblát, az idős kosarasok kérésére, az Akadémia fogja ezután gondozni és minden évben a koszorúzással egybekötött megemlékezést tartani.

Az emléktábla előtt az egykori kosárlabdázó, Eszenyi Sándor tartott egy rövid visszaemlékezést, amit Fodor István, Bíró Ernő, Polányi István és Fellegi Tamás egy egy érdekes momentummal kiegészített.
Ivkovicné Béres Tímea, a Kosárlabda Akadémiát is működtető Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta: örömmel vették, hogy rájuk gondoltak az egykori kosárlabdázók, amikor az emléktábla gondozásáról gondoskodni akartak. Hangsúlyozta: fontosnak tartja, hogy emlékezzünk az elődökre, az egykori példaképekre.