Tizedik lett a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia U14-es fiúcsapata a Zágrábban rendezett XVII. Karácsony Kupán.
Az U14-es tornán 16 csapat vesz részt. A vendéglátó horvátok mellett magyar, szerb, német és izraeli csapat is résztvevője a rangos kupának.
Négy négyes csoportban indultak meg a küzdelmek, a kecskeméti fiatalok nagyon nehéz csoportba kerültek. Első mérkőzésüket a Berlin csapata ellen megnyerték, majd a Cibona csapata ellen léptek pályára. A Mercedes-Bnez Nemzeti Kosárlabda Akadémia fiataljai nagyon nagyot küzdöttek és csak a harmadik hosszabbítás után tudtak a horvát sztárcsapat fiataljai felülkerekedni. A harmadik mérkőzésen a Zadar együttese ellen szoros mérkőzésen vesztettek a kecskeméti fiatalok. Szombaton még egy mérkőzés várt a Mercedes KA csapatára a Drazen Petrovic együttese ellen, amit sikerült megnyerni. A győzelem azt jelentette, hogy vasárnap 14 órakor a 9. helyért játszanak a fiúk a Stoja Pula csapat ellen.
Mercedes KA – Tusli Berlin 33-28
Cibona - Mercedes KA 55-51 (3 hosszabbítást követően)
Zadar - Mercedes KA 50-41
Mercedes KA – Drazen Petrovic 51 - 45
Csapat: Kertli Ádám, Kovács Álmos, Mészáros Botond, Varga Csanád, Szabó Milán, Papp Barnabás, Gergő János, Szemerédi Levente, Fellegi Regő, Rajnoha Róbert Árpád, Veliczky Zalán, Csillag Zsombor Áron, Ledeczi Nándor, Nagy Levéd Sámuel, Borka Balázs Bence
Edzők: ifj. Kégel Tamás és Hegedűs Gergely