U9 előkészítő bajnokság záró tornája

Az Akadémia egyik legkedvesebb programjától volt hangos a Sport Akadémia épülete.

Az U9 előkészítő program célja a kosárlabda sportág népszerűsítése, a gyerekek aktív, egészséges életmódjának támogatása, valamint a versenyző csapatok sportolóinak kiválasztása. 

Kilenc iskola 12 csapata mérkőzött meg a teljes szezon folyamán és zárásként vasárnap az Akadémia három pályáján. Nagy küzdelmek, ügyes megoldások és mosolygós kosárpalánták töltötték meg a pályákat, miközben a lelátón a támogató szülők biztatása tette még különlegesebbé a hangulatot. 

Igazi közösségi élményt jelentett ez a délelőtt minden résztvevő számára! 

A nap végén pedig minden kis sportoló nyakába aranyérem került. 

- Gratulálunk a gyerekeknek, hiszen szorgalmasan végig dolgozták az egész szezont és rengeteget fejlődtek!  Nagyon közel áll a szívünkhöz ez a program, mert a gyerekek ezen keresztül ismerkednek meg a sportággal, tanulnak csapatban gondolkodni, rendszeresen edzésekre járni és először lépnek be az Akadémia ajtaján. Fantasztikus látni ahogy az évek alatt a szemünk előtt nőnek fel és válnak sportot szerető életerős fiatalokká a szakemberek elkötelezett munkájának is köszönhetően. Mindig elmondom, hogy szervezetünk nem csak játékosokat igazol, hanem szülőket is, hiszen a gyerekek az ő áldozatos támogatásuk nélkül nem lehetnek teljes értékű tagjaink. Nem utolsó sorban pedig köszönettel tartozunk az intézmények együttműködéséért is, akikkel együtt fontosnak tartjuk a tanulás és a sport összeegyeztetését. Mert ez az igazi győzelem! - mondta Ivkovicné Béres Tímea az Akadémia szakmai igazgatója.

Résztvevő iskolák: • Arany János (fiú-lány) • Petőfi Sándor (fiú-lány) • Kodály Zoltán (fiú-lány) • Vásárhelyi Pál • Zrínyi Ilona • Lánchíd Utcai Sport • Mathiász János • Corvin Mátyás • Kadafalvi Általános Iskolák.

További hírek

Tekintse meg többi híreinket
© 2013 - 2026 Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. - Minden jog fenntartva!
chevron-down