Adamik Ferenc Emléktorna

Negyedik alkalommal rendezték meg az Adamik Ferenc Emléktornát a Mercedes-Benz Sport Akadémián szeptember 6-án. A Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia U11-es KKA Villámok és KKA Vadmacskák és az U12-es KKA Amazonok és a KKA Csillagok leány csapatai mellett a két fővárosi vendég, a Csata Garfield és a Csata Csillagok, valamint a Török Sasfiókák és a Török Sasok jöttek el a hagyománnyá vált eseményre.

Adamik Csilla, a legendás kosárlabdaedző lánya, a kecskeméti akadémia lány szakágának a vezetője elmondta, a torna megrendezése több célt szolgált: elsősorban emléket állít Adamik Ferencnek, de szolgálja a csapatok felkészülését a bajnokság előtt.

Ebben az évben is az U11 és az U12 korosztályban folytak a mérkőzések és mind a két korosztályban ugyanazokat a csapatokat hívtál meg, mint az előző évben.

-Lényegében mindenhol lezárult a felkészülési időszak, kemény egy hónap munka áll minden csapat mögött, és az iskola megkezdése után már másfajta terhelést kapnak a gyerekek. Ez egy nagyon jó tükör ahhoz, hogy megmutatja a csapatoknak, hogy most hol tartanak, és mi az, amiben esetleg még javítani kell – fűzte hozzá.

A szakágvezető kiemelte: októberben kezdődik egyébként a bajnokság, tehát még van bő egy hónap, hogy a csapatok az esetleges problémákat kijavítsák.

Az U11-es, az U12-es korosztály is a regionális bajnokságban játszik.

- A regionális bajnokság a területen belül egy nagyon szűk körré alakul a végén, mert a csoportokban mindig a lehető legjobbakat teszik össze. Nekünk tehát ilyen szempontból is hasznos ez a torna, mert találkozunk egyrészt lány csapatokkal, hiszen a regionálisban nagyon sokszor fiú csapatokkal játszunk – indokolta az emléktorna fontosságát Adamik Csilla.

Ivkovicné Béres Tímea, a Kosárlabda Akadémia vezetője, a torna zárásaként elmondott beszédében emlékeztetett arra, hogy napra pontosan 5 évvel korábban köszöntötték az akkor 90 éves Adamik Ferencet a Mercedes-Benz Sport Akadémia épületében és nevezték el róla az egyik pályát.

Az emléktornát nagyon sok szülő is megtekintette, akik figyelemmel kísérhették, hogy 11-12 éves leányaik ügyes akciókkal, óriási igyekezettel, fáradhatatlanul és sportszerűen küzdöttek minden mérkőzésen.

Adamik Ferenc (1930-2021) sokoldalú sportolóként vált ismertté, majd a kecskeméti női kosárlabda edzőjeként ért el kimagasló sikereket. A Katona József Gimnázium tanulóiból alakított együttes bekerült az első osztályba. Ez hatalmas és egyedülálló eredmény volt.

Több évtizeden át sikeres kosárlabdaedzőként volt tevékeny Kecskemét sportéletében.

További hírek

Tekintse meg többi híreinket
© 2013 - 2026 Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. - Minden jog fenntartva!
chevron-down