Hatalmas sikere volt a Magyar Sport Napjának

Óriási sikere volt a hétfő délutáni Magyar Sport Napjának. Idén nagyszabású sportfiesztávallal ünnepelt Kecskemét, a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban. 18 aktív pont közül lehetett választani, élvezni a mozgás örömét. A szervező, a Kecskeméti Junior Sport Kft. statisztikája szerint, több mint ezren vettek részt az eseményen. A sportkedvelő fiatalok és családjaik különböző sportágakat próbálhattak ki a helyszínen, köztük a kosárlabdát is.

Lezárult a Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. által indított, a munkatársakat és a Sportiskola szakosztályainak edzőit megcélzó Mozdulj meg Senior Junior program. A cél az volt, hogy versenyt generáljon a dolgozók között, ezáltal a rendszeres mozgásra ösztönözze őket.

A program január 1-jén indult és március végéig tartott. A három hónap alatt a versenyben résztvevőknek – álnevet használva – vezetniük kellett a sportolással eltöltött idejüket. Ez egyrészt motiválta őket, hogy mozogjanak, másrészt jó hangulatot, beszédtémát és izgalmat is keltett a munkatársak között, hiszen a fantázianeveknek köszönhetően nem tudták, hogy kikkel veszik fel a versenyt.

A programban 6 szakosztály vett részt: a birkózók, a kézilabdázók, a kosárlabdázók, a röplabdázók, az úszók és a vízilabdázók. A hetedik csapatot az Iroda alkotta, sőt, mint később az eredményhirdetésen (melyet a Magyar Sport Napján tartottak) kiderült, a legaktívabb csapat pont az Iroda lett. A munkatársak, akik minden nap azért dolgoznak, hogy az utánpótláskorú fiatalok a legjobb körülmények között sportolhassanak, most ők is sportcipőt ragadtak.

A hét csapat közül a legsportosabb szakosztályt is megválasztották, és ez a kosárlabda lett. A kosaras edzők ugyanis a három hónap alatt összességében közel 30 ezer percet sportoltak.

A program abszolút győztese is a kosaras csapatot erősíti, hiszen a „Torna néni” becenévvel regisztráló Radics Anna lett az első, aki 7360 percet, több mint 122 órát sportolt.

És volt, akinek ez a program az életét is megváltoztatta. Bár mindig is sportolt, az újévi fogadalmak körébe pontosan beillett a januárban induló Mozdulj meg program Nagysolymosi Nagy Dóra számára, aki emiatt kezdett el futni. – Fontos számomra a sportolás, hiszen a tanítványoknak szakmai alázatot és példát tudok mutatni – mondta az edző. – A programnak köszönhetően rájöttem, nagyon feltölt a futás, és két kisgyermek mellett számomra a legideálisabb mozgásforma. Annyira megszerettem, hogy az Ultrabalatonon is részt vettem! A Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola csapatát erősítettem az UB-n, nekik ezúton is köszönöm a lehetőséget. ugyan a Mozdulj meg program lezárult, a futás az életem része fog maradni, és ha lesz, jövőre is csatlakozok a megmérettetéshez – mondta Nagysolymosi Nagy Dóra.

További hírek

Tekintse meg többi híreinket
© 2013 - 2025 Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. - Minden jog fenntartva!
chevron-down